A Daniel család

  • Font size: Larger Smaller

 

A család eredetéről több, egymástól eltérő vélemény létezik, melyeket id. báró Daniel Gábor összegzett 1896-ban megjelent családtörténeti munkájában. Ezek közül az egyik legérdekesebb az a feltételezés, mely szerint a vargyasi Daniel és az olaszteleki Kolumbán család közös őstől ered. Ezek a vélemények a mai tudományos szemléletet nem elégítik ki, mint ahogy hitelesnek maga Daniel Gábor sem fogadja el egyiket sem, azonban határozottan kinyilvánítja azon véleményét, hogy a család mindenképpen székely eredetű: „Nemes vagy czímeres levél sem lévén irattárunkban, kétséget nem szenved, hogy nemességünk székely eredetű.” A Daniel Gábor által folytatott levéltári kutatómunka adataiból bizonyosnak látszik, hogy az 1400-as évek végén a család már Vargyason élt. Az is bizonyosnak látszik, hogy a 16. században már a székelyek főbbjei, az ún. primorok közé tartozott. A 17. század első évtizedeitől már nemcsak a székelyek közt töltenek be főtisztségeket, hanem egyre inkább az erdélyi fejedelmek közvetlen közelében is szolgálatot teljesítenek, főként katonai, diplomáciai jellegű megbízatásoknak tesznek eleget.
   
A család olaszteleki ágának megalapításában nagy szerepe volt Daniel Mihálynak, Háromszék alkapitányának. Ő kapta Bethlen Gábor fejedelemtől adományban  az olaszteleki birtokrészt, és valószínűleg ő az, aki a 17. század elején lakóházat is építtet ott, mely a ma álló épület nyugati részében lehetett. Fiai közül János (a családban e névvel az első) az, akit az olaszteleki ág megalapítójaként ismerünk. Még az apja életében átvette az olaszteleki birtokot, de utódaival együtt megtartotta a vargyasi előnevet, és használta a családi címert is.
  
18. században a Daniel család legnevesebb tagja kétségkívül II. Daniel István (1684 - 1772) volt, kinek nevéhez fűződik a család bárói rangra való emelése. A kolozsvári unitárius tanodában tanult 1701-ig, később Bethlen Miklós kancellár udvarába került, ahol református szellemben nevelték. Fiatalabb éveit II. Rákóczi Ferenc hadseregében töltötte. 1709-ben feleségül vette Pekri Polixénát, ekkor unitárius hitét elhagyván, reformátussá lett. Buzgó református vált belőle, egyházi vonatkozású írásaiban mindig kikelt az unitáriusok ellen. 1713-ban az erdővidéki református egyházmegye gondnoka, azután a székelyudvarhelyi és nagyenyedi kollégiumok felügyelő gondnoki tisztét is elvállalta. A szatmári békekötés véget vetett katonai pályájának, 1717-ben élelmezési biztosnak nevezték ki Udvarhelyszékre, a császári katonaság ellátására. Királyi hivatalosként, különféle bizottságok tagjaként folytatta tevékenységét, míg végül 1745-ben Udvarhelyszék főkirálybírájává nevezték ki, mely tisztet élete végéig viselte. Hatalmáról, befolyásáról a következő versike maradt fenn: „Isten az égben, Mária Terézia Bécsben, Daniel István a székben mindenható.” Mindezek mellett az ő nevéhez fűződik a család bárói rangra emelése is. VI. Károly császár 1737. december 5-én kelt oklevelében Daniel Istvánnak adományozza a liber báróságot és az ősi címert is kibővíti. Daniel család vargyasi bárói fiúága Daniel István (II.) unokájában, Jánosban kihalt.
 
   
A család olaszteleki ágából Daniel Lőrinc (†1780), a családban e névvel a második, 1751-ben nyert bárói méltóságot. Daniel Lőrinc iskolái elvégzése után a királyi tábla írnokaként szolgált, de később a katonai pályát választotta, ahol karrierje hamarosan felfelé ívelt. Az Olaszországban lévő vértes magyar gyalogezredben zászlótartóként szolgált, később századosi rangban a Haller magyar gyalogezredben találjuk, majd alezredesi rangra is emelkedett.  1751 február 14.-én katonai szolgálataiért bárói méltóságot kapott Mária Teréziától.
   
A Daniel Lőrinc ága Sámuel fiában 1801-ben kihalt (vele együtt az olaszteleki Daniel Mihály (II.) ága is), és ezzel elenyészett a bárói méltóság. 
 
A 19. századra vonatkozóan a család legnevesebb tagja címet id. Daniel Gábor (1824 - 1915) érdemelte ki, aki harmadszor is megszerezte a Danieleknek a bárói rangot. Hosszú élete folyamán fontos közéleti karriert futott be, emellett jelentős tevékenységet fejtett ki a család történetének és levéltárának megismertetése terén is. Tanulmányait a háznál kezdte, később a kolozsvári unitárius főtanodában folytatta egészen 1842-ig. Még ebben az évben a marosvásárhelyi református főtanodában elkezdett jogot hallgatni, és 1845-ben letette a jogtudományi vizsgát. Közben beutazta Németország és Franciaország nagy részét is. Királyi táblai írnok lett, és 1845-ben felvették Marosszék és Küküllő megye tiszteletbeli jegyzői közé. Az Erdélyi Főkormányszék (Gubernium) 1845-ben felvette, mint írnokot, majd tiszteletbeli fogalmazó gyakornokká nevezték ki. Dolgozott a bécsi erdélyi udvari kancellárián is. Az 1848-as forradalom félbeszakította addigi tevékenységét, hazatérve a család zilált anyagi helyzete nehezítette dolgát. Apja végakarata szerint kezelése alá vette a vargyasi és az ahhoz tartozó birtokokat, folytatta a felmerülő peres ügyeket. Birtokügyei rendbejövetele után, 1853-ban feleségül vette báró Rauber Máriát. 1861 és 1875 között többször is kinevezték Udvarhelyszék főkirálybírájává, 1875-ben Székelyudvarhely és Oláhfalu városok főispánjává is. 1876-ban ő lett Udvarhely megye első főispánja, mely tisztségben nyugdíjba vonulásáig, 1891-ig megmaradt. Sokat tett a székely és az egész erdélyi gazdasági és kulturális élet fejlődéséért. Vargyason létrehozta az ún. Széchényi-alapot, szegény vargyasi fiúk továbbtanulásanak segélyezésére. Alapító tagja volt a legfontosabb művelődési és gazdasági egyleteknek (Erdélyi Múzeum, Székely Nemzeti Múzeum, EMKE). 1861-ig Vargyason éltek feleségével együtt, ezután Olasztelekre költöztek. 1912. február 13-án I. Ferenc József király magyar bárói rangra emelte és ősi címerét is újonnan adományozta.
in History Hits: 2668