Kultúrák párbeszéde. Természetművészeti műhely perzsa alkotókkal Olaszteleken

by
  • Font size: Larger Smaller

Az Élő tér – Élő kastély nevet viselő, júliusban Olaszteleken lezajlott természetművészeti alkotótáborról tartott vetített képes élménybeszámolót Péter Alpár képzőművész augusztus 11-én, Sepsiszentgyörgyön, az Erdélyi Művészeti Központban. Ennek során nemcsak a táborban született műveket mutatta be, hanem magukat az alkotókat is, ugyanakkor betekinthettünk az iráni természetművészet berkeibe, de nem csak oda.

Immár negyedik alkalommal sikerült megyénkben ilyen jellegű alkotótábort tető alá hozni, tudtuk meg az előadótól, aki az Erdélyi Művészet és Örökség Egyesület elnökeként szervezője is volt a tíz napon át zajló rendezvénynek. Az előző háromnak Bikfalva adott otthont, az idén azonban, kihasználva a Daniel Kastély Egyesület előnyös ajánlatát, helyszínt váltottak, és Olaszteleken vertek tanyát. Velük tartottak a meghívásukra Háromszékre érkező, és munkáikból a megyeszékhelyen ugyancsak ízelítőt nyújtó iráni képzőművészek is, hogy erdélyi és magyarországi társaikkal együtt alkothassanak. 

Kérdésekre válaszolva a szervező hangsúlyozta, az irániak nem arabok, hanem perzsák, akik áttértek ugyan az iszlám vallásra, de büszkék több ezer éves kultúrájukra, mely nemcsak a magatartásukat, valamint gondolkodásmódjukat határozza meg, hanem szellemileg is ebből táplálkoznak. A gyerekeknek, ha csak szüleik történetesen nem valamilyen más felekezet tagjai, kötelező módon fel kell venniük ugyan az iszlámot, és életük végéig meg kell abban maradniuk, azonban ez nem jelenti azt, hogy hisznek is benne, hiszen sokan közülük csupán a személyi biztonságuk érdekében nem mondanak le róla.

A vallásból fakadó szokásokat és kötelező magatartást különben sem élik meg akkora drámaként, mint ahogy mi, kívülállók azt gondoljuk. Például a nők, bár nem örülnek a kötelező kendőviselésnek, tudomásul veszik, hogy most ezt el kell fogadni, és nem lázadoznak ellene. Szellemi sötétség pedig a vallási vakbuzgóság által kiváltott viszonylagos politikai elszigeteltség ellenére sincsen, viszont a művészeket saját országukból a meghívólevél ellenére sem akarták kiengedni, Románia pedig nem akarta beengedni, így csak hosszas harc árán lehetett elérni, hogy itt bemutatkozhassanak.

Péter Alpár végezetül elégedetten állapította meg, hogy a kezdeti nehézségek ellenére az olaszteleki tábor elérte célját, hiszen sikerült kapcsolatot teremteni és párbeszédet létrehozni művész és művész, az általuk képviselt kultúrák, valamint alkotó és természet között. Köszönet érte Karim Alahkhani, Mojtaba Ramzi, Atefeh Khas, Mahmoud Maktabi, Nooshin Nafisi iráni, Mészáros Gergely, Tomcsik Judit magyarországi, valamint Szabó Réka, Toró Attila, Bartha Tünde, Péter Alpár, Szél Attila, Daczó Enikő és Damokos Csaba erdélyi képzőművészeknek. 

A perzsa–magyar kiállítás augusztus 16-ig tekinthető meg az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítótermeiben.

Bedő Zoltán

 

forrás: http://www.hirmondo.ro/web/index.php/ajanlo/69335-Kultrk-prbeszde.html

fotó: Tarczali Éva

in Live Hits: 927