Értékeinkről a Daniel Kastélyban - konferencia beszámoló a Háromszékben

  • Font size: Larger Smaller

Értékeinkről az olaszteleki Daniel-kastélyban

2016. március 21., hétfő, Közélet

A szakmai tanácskozás résztvevői. A szerző felvétele

Több száz év történelmének apró, de igencsak érdekes és elgondolkodtató részleteit ismerhette meg az, aki részt vett az Élő Kastély, 1680–2016 eseménysorozatot záró konferencián, és a hétvégét Olaszteleken töltötte. A Danielek néhai hajlékában – mely fejedelmet is fogadott egykor – terítékre került a műemlékvédelem számos oldala, kastélyokat látogattak, könyvet mutattak be, kiállításokat tekintettek meg, épített örökségünket képező ingatlanok tulajdonosai kerekasztal-beszélgetésen osztották meg tapasztalatukat fenntarthatóságról, közhasznúságról, falut és tájegységet széles körben elismertté tevő vendégfogadásról.

 

Péntek délelőtt Rácz Lilla házigazda és Fehér János művészettörténész vezetésével a Daniel-kastélyt és az enyészettől megmentett falképeit csodálták meg a látogatók, majd a köszöntőt követően elismert szakemberek tartottak előadásokat. Kovács András érdemes egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja arról beszélt, hogy a XVII. századi Erdélyben az otthonaikat díszíteni kívánó főurak milyen lehetőségek közül választhattak, s kiderült az is, kik voltak azok a mesterek, akik elkészítették az igencsak dekoratív munkákat, illetve a míves darabok múltjáról, sorsukról és jelenükről mit lehet tudni, még sokáig beszélnek-e megrendelőik ízléséről és életfelfogásáról, vagy elpusztulnak az évszázados falakkal együtt.


Megújuló falfestmények
Kiss Loránd restaurátor az erdélyi késő reneszánsz falfestményekről, Tüzes István az altorjai Apor-kúria reneszánsz falképeiről, Czimbalmos Attila restaurátor az olaszteleki Daniel-kastély falképeinek restaurálásáról beszélt. Mint egybehangzóan állították, az elmúlt évtizedek igencsak mostohán bántak a valaha nagy igényességgel alkotott falfestményekkel – megtörtént, hogy szegekkel verték tele a szobát, hogy legyen fogas, amelyre a munkások holmijukat akasszák, máshol a „jobb” vakolás érdekében kalapáccsal estek neki a falaknak –, így igencsak jelentős károkat szenvedtek. Bár sok minden végleg elveszett, de az elmúlt tíz-tizenöt esztendőben elvégzett beavatkozásnak köszönhetően menekültek is meg értékeink közül – mondották.
A Daniel-kastély tíz falképe közül alig egy-két olyan darab maradt meg, amely aránylag elfogadható állapotban van, s a külső szemlélődő által is némiképp értelmezhető, hogy a Danielek felemelkedésének melyik állomását mutatja. A Fehér János művészettörténész és Gyöngyössy János történeti grafikus által készített grafikai rekonstrukciók ehhez az értelmezéshez kínálnak fogódzót és hidat. Azért e visszafogott kijelentések – hangsúlyozta a szerzőpáros –, mert ez a feladatvállalás a szakmaiságuk határát jelenti: rengeteg volt a kiegészítésre váró fehér folt, azaz ha más művészettörténész és más grafikus vág bele a munkába, egész biztosan sok esetben más következtetésre is jutott volna, mint ők. Az olaszteleki Daniel-kastély és 17. századi falképei című 174 oldalas, 234 illusztrációt tartalmazó kötetének  bemutatását vállaló egyetemi adjunktus, P. Kovács Klára művészettörténész lelkesen dicsérte a Fehér–Gyöngyössy páros alapos, család- és birtoktörténeti, a kastély évszázadokon átívelő építésének folyamatát dokumentáló és a falképek értelmezését, illetve erdélyi analógiába való helyezését.


Közösség és kastély
A szombati program legtöbb kérdőjelre választ próbálni adó mozzanata a műemlékek hasznosításáról és közhasznúságáról szóló kerekasztal-beszélgetés volt. Magyarósi Imola (Kálnoky Alapítvány, miklósvári Kálnoky-kastély), Kolumbán Sándor bardoci alpolgármester (erdőfülei Boda-kúria), Bánffy Farkas (vargyasi Daniel-kastély, fugadi Bánffy-kastély), Henning László megyeitanács-alelnök (oltszemi Mikó-kastély), Incze Réka (dálnoki Gaál-kúria), az olasztelekiek képviseletében pedig Rácz Lilla beszélt azon nehézségekről és örömökről, amelyeket egy-egy történelmi múlttal rendelkező épület birtoklása jelent. Bánffy Farkas kivételével, aki fugadi birtokukról úgy nyilatkozott, hogy a család saját használatra tartja fenn, ezért a turistákat és az érdeklődő idegeneket „csak távolabbról szeretik”, azt mondták: igenis jó, ha a helyi közösséggel együttműködve programokat alakítanak ki, helyt adnak a kulturális és közösségi ügyeknek. Ez a vendégfogadásnak is jót tesz, hiszen a vidéket megismerni kívánóknak nemcsak szállást és ételt kell adni – itt hangsúlyozták: jó lenne, ha portájukon több helyi gazd­asszony jelentkezne, saját készítésű ételkülönlegességek készítését vállalná –, hanem élményt is. Olasztelek továbbra is helyszínt biztosít faluünnepkor a régizene-fesztiválnak és művészeti alkotótáboroknak, felújítását követően a miklósvári kastély és rekonstruált reneszánsz kertje élő múzeumként működik, Vargyas elsősorban az esztergomiak igényét fogja szolgálni, de a helyiek számíthatnak az együttműködésre, Erdőfülében pedig minden bizonnyal tájházként is működik majd. Oltszemen tizenhét hektáron két nemzetközi fogathajtópályát, illetve kézművesműhelyeket, szálláshelyeket, éttermet, borozót és gyümölcsöskertet álmodnak, s remélik, a befektetés jótékony hatását érzik majd a környező településeken is.
A konferenciasorozat részeként kirándulást szerveztek Bibarcfalvára és Magyarhermányba, ahol a református templomok falfestményeit tekintették meg, és meglátogatták a vargyasi Daniel-kastélyt is. A Pro Arte et Natura Alapítvány jóvoltából megtekinthető volt a Magyar Restaurátorok Egyesületének vándorkiállítása, az elmúlt év Olaszteleken tartott alkotótáborainak anyagából pedig az Élő kastély fotókiállítás. A reneszánsz hangulathoz hozzájárult az olaszteleki Cygnini furulya- és reneszánsz tánccsoport előadása, valamint a baróti Kájoni Consort régizene-együttes koncertje.

Szerző: Hecser László

in Live Hits: 806